2015/2016
ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA
FUTÁS
Országos versenyen jártunk!
Az őszi megyei mezei futóbajnokság után iskolánk népes csapattal képviselhette Pest megyét az országos döntőn.
Négy rajtnál is érdekeltek voltak tanulóink a megrendezett hat döntőből:
*Először az alsós lányok kezdtek és kiváló futással a 26. helyet szerezték meg.
*Utána két egyéni indulónk következett: Baranyai Kristóf a 216 induló közül a 38. helyen futott be. Ezúttal a legjobb egyéni eredményt a még nála is jobban futó Józsa Bernadett szerezte meg, aki a 211 induló között a 36. helyen ért célba.
A fiú 7.- 8. osztályos csapatunk eredménye a 32. helyre volt elég.
Nagyon erős mezőnyben szerepeltünk és igazán büszkék lehetünk tanulóinkra!
A névsor a következő:
lány csapat II. kcs.:
JUHÁSZ KAMILLA
GUBRIÁNSZKY PETRA
NAGY ADRIENN
VANKÓ ZIA
VERSZKI MELINDA
fiú csapat IV. kcs.:
FODOR SÁMUEL
VAJVODA MÁTÉ
DŐRINGER CSONGOR
VAJVODA BÁLINT
CSEHI ROLAND
III. kcs. fiú egyéni:
BARANYAI KRISTÓF
IV. kcs.lány egyéni:
JÓZSA BERNADETT
Külön köszönet a triatlonosoknak. akik nemcsak a felkészítésben, hanem a gyerekek utaztatásában is segítettek, ezúttal Tóvári Dóri személyében.
Kovács Kálmán
Ebben a tanévben is megrendeztük a hagyományos német versenyünket, de korántsem hagyományos feladatokkal. Német nyelvterületekről (Németország, Ausztria, Svájc) származó termékeket tanulmányoztak kicsik és nagyok, kerestek információkat, vásároltak, illetve áraztak be különböző árukat. A csapatmunka különösen jó lehetőséget teremtett arra, hogy a gyerekek jó hangulatban töltsék ezt a délutánt.
Eredmények
4. osztály
I. Bertalan Enikő, Földes Luca, Konyári Boglárka 4.d osztály
II. Balázs Barna, Fülöp Máté, Petró Szabolcs 4. d osztály
III. Erdei Zolta, Frolyó Gergő, Zabodál Imre 4. d osztály
5-6. osztály
I. Kovács Réka, Kókai Edit, Sinkó Melinda 5. d osztály
II.Gelencsér Petra, Kurucz Panna, Papp Gréta 5. d osztály
III.András Viktória, Balázs Mercédesz, Regecz Kíra 5. d osztály
III.Kovács Nikolett, Vincze Viktória 6. d osztály
7. osztály
I. Berta Edina, Gellén Orsolya, Kerülő Dorina, Sziráki Cintia 7.a osztály
II.Horváth Nikolett, Izeli Tímea, Szűcs Tamara, Venczel Réka 7.b osztály
III.Fekete Balázs, Harsányi Zsombor, Kovács Attila, Marosi Bence 7.a osztály
Gratulálunk az eredményekhez!
Papp Zsoltné, Sengel Erika
LÜK-VERSENY EREDMÉNYEI
Iskolánkban november 18-án és 19-én ismét megrendeztük a vers-és mesemondóversenyt. Az alsó tagozatos gyermekeink izgatottan várták, hogy végre verselhessenek, mesélhessenek a társaiknak, a felnőtt közönségnek és persze a zsűrinek. Lelkesen és lelkiismeretesen felkészültek. A legkisebbek néha felnőtteket is megszégyenítő hosszúságú meséket mondtak el az érdeklődőknek. A klasszikus meséken kívül kortárs írók, költők műveibol is válogattak a felkészülők, ahol gyakran megcsillant a humor.
Minden résztvevőnek és felkészítőnek gratulálunk!
A helyezettek:
1.évfolyam
I. Csoma Regina 1.e és Szabó Tamara 1.b
II. Radu Eszter 1.c
III. Fehér Zsófia 1.a
2.évfolyam
I. Sidó Ádám 2.d
II. Zentai Kíra 2.a
III. Saja Rózsa 2.a és Gál Eszter 2.a
Különdíjasok
Molnár Zsófi 2.d és Marosvári Csongor 2.d
3.évfolyam
I. Nagy Adrienn 3.a
II. Vankó Zalán Cseke 3.b
III. Vas Virág Júlia 3.a
Különdíjas
Liber Dominika 3.c
4. évfolyam
I. Maczó Levente 4.a
II. Bagaméri Dorka 4.a
III. Nagy Regina 4.b osztályos tanulók.
A győztesek részt vesznek januárban a Kistarcsai Kiscsillagok rendezvényén. Valamint valószínűleg részt vehetnek a területi versenyen, aminek megrendezése most még bizonytalan.
Kunsztné Kiss Katalin
szervező
Pest Megye Bajnoka: Baranyai Kristóf
Iskolánk 24 fővel képviseltette magát a mezei futóversenyen.
A II. korcsoportban a lány csapatunk a második helyet szerezte meg. Gubriánszky Petra, Juhász Kamilla, Nagy Adrienn, Vankó Zia, Vereszki Melinda összeállítású csapatból sajnos Melinda sérülés miatt nem tudott részt venni a versenyen. Így a lányok még nehezebb helyzetben voltak, de hősies küzdelemben sikerült megszerezni az előkelő helyezést.
Legnagyobb sikert Baranyai Kristóf érte el, aki a III. korcsoportos fiúk csatáját, nagyon érett versenyzéssel megnyerte.
Második lett a IV. korcsoportos lány versenyben Józsa Bernadett és a fiú csapat: Csehi Roland, Dőringer Csongor, Dósa Levente, Fodor Sámuel, Soltész Dávid, Vajvoda Bálint, Vajvoda Máté. Az egyéni versenyben Vajvoda Máté az előkelő 6. helyett szerezte meg. Ők kvalifikálták magukat az áprilisi országos döntőre.
A III. korcsoportos lány csapatunk (Bende Gyöngyvér, Duzmáth Daniella, Gubriánszky Réka,Vágó Réka, Vereszki Nóra, Zámba Fanni) éppen hogy lemaradt a dobogóról és a 4. helyett szerezte meg.
Elmondható, hogy minden tanulónk méltón képviselte iskolánkat.
A teljes névsor:
Baranyai Kristóf
Vajvoda Máté
Vajvoda Bálint
Fodor Sámuel
Zámba Fanni
Bende Gyöngyvér
Gubriánszky Réka
Vágó Réka
Kismarton János
Juhász Áron
Nagy Adrienn
Venczel Réka
Csehi Roland
Vereszki Nóra
Duzmáth Daniella
Juhász Kamilla
Vajvoda Levente
Vankó Zia Csengele
Gubriánszky Petra
Soltész Dávid
Dőringer Csongor
Dósa Levente
Józsa Bernadett
Vereszki Melinda
Külön köszönet illeti a triatlonosokat. A 24 főből 20 az ő versenyzőik közül került ki. Gabb Dávid nem csak az utaztatásban segített, hanem a futók felkészítése is az ő munkáját dicséri! Dávid, köszönöm!
Kovács Kálmán