Népdaléneklési verseny

A Simándy József Általános Iskola és AMI immáron tíz éve rendezi meg Népdaléneklési versenyét, melynek sikerét mi sem bizonyítja nyilvánvalóbban, hogy idén már 150 gyermek jelentkezett, megmutatva a népdal és az éneklés iránti szeretetét.

A Simándyból 120, a művészeti iskola telephelyéről, Kerepesről pedig 30 diák nevezett, ahol is első alkalommal rendeztük meg a Népdaléneklési versenyt szóló- illetve csoportos kategóriában.
A versengés a nagy érdeklődésre való tekintettel három délután tartott, melyen kiemelt nívódíjat, nívódíjat és dicséretet osztottunk ki a résztvevők között. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert a versenyzők egyre rutinosabbak és egyre ügyesebbek. Örömteli, hogy egyre több kolléga vállalja a nem kevés feladattal járó felkészítést.
Köszönjük a gyerekek és a felkészítő tanárok munkáját, reméljük folytatódik ez a hagyomány. Bízunk abban, hogy a gyermekek lelkét megérinti az ének ereje, mert ahogy Kodály Zoltán mondja: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.”

ISKOLAI NYITVATARTÁS

Általános Iskola: 7:00 – 18:00

Művészeti Iskola: 12:00 – 20:00

TELEFONOS ELÉRHETŐSÉG

TITKÁRSÁG

06-30/670-4480
06-28/470-390
GAZDASÁGI IRODA
06-30/295-2997
ÉTKEZÉS LEMONDÁSA
06-20/293-4460

Simándy József Általános Iskola és AMI (Ált. Isk.)

Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (AMI)

Intézményünk fenntartója

Dunakeszi Tankerületi Központ

Cím: 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4.
Központi telefon: +36 (27) 795-206
E-mail: dunakeszi@kk.gov.hu
Honlap: https://kk.gov.hu/dunakeszi
Adatvédelmi tisztviselő: adatvedelem.dunakeszi@kk.gov.hu
Integritás tanácsadó: https://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok45

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje.

Facebook csoportunk

Határtalanul

Hírkategóriák